A hölgyek különösen tudják értékelni az olyan apró meglepetéseket is, mint egy szál virág, de nagy örömet szerezhetünk nekik, ha nőnapra nem a szokásos meglepetést adjuk, hanem újszerű figyelmességgel készülünk.
Egy csokor virág nagyszerű kiegészítő lehet, de önmagában is megállja a helyét, viszont amennyiben nem tudjuk frissen átnyújtani, inkább ne ezt válasszuk. És valljuk be, kissé elcsépelt március 8-án ezt adni, ráadásul egyre többen utasítják vissza ezt a fajta kedveskedést, így ha biztosra akarunk menni, mást választunk, például a Bellio nőnapi ajándékait.
Adódik a kérdés, hogy mi lehet megfelelő erre az alkalomra, így most összeszedtük a legjobb ötleteket, tarts velünk!
Mióta és miért ünnepeljük a nőket ezen a napon?
Sokan vallják azt, hogy úgy fejezhetjük ki megbecsülésünket és szeretetünket, ha az év minden napján tesszük azt, és nem egy adott napon, amikor “kötelező”. Egyetértünk, azonban fontosnak tartjuk, hogy nőnapon is megemlékezzünk a számunkra fontos hölgyekről, ehhez a Bellio nőnapi ajándékokat ajánljuk.
Március 8-a nőnap, nemzetközi ünnep, amelyről a világ nagy részén megemlékeznek. De nem volt ez mindig így, csak az 1920-as évektől létezik. Célja a nőkről, a nők jogairól való megemlékezés, az életben betöltött szerteágazó szerepük, helytállásuk, kitartásuk elismerése.
Éppen ezért szokás a munkahelyeken is megünnepelni, nem csak a családon belül. A hazánkban korábban megszokott, de ma már védett hóvirág helyett azonban adjunk ötletes apróságokat. Hogy mik lehetnek ezek?
Fejezd ki személyre szólóan!
Amikor virágot választunk, akkor is igyekszünk a másik ízlésének megfelelően választani, de ha azt nem ismerjük, akkor a személyiségének megfelelő virágfajtát adni. Ha azonban idén nem emellett döntünk, számtalan más kedvesség közül választhatunk ugyanezen elvek alapján.
Szeretetünk, hálánk, tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeléül adhatunk szóló ajándékot, de akár több darabból, különféle meglepetésekből álló összeállítást is.
Az érzéseink kifejezésével közelebb kerülhetünk egymáshoz, elmélyítheti a szerelmi, baráti, családi vagy akár a munkahelyi kapcsolatainkat is. Tartsuk szem előtt, hogy az ajándék értékénél sokkal nagyobb jelentősége van magának a gesztusnak, ezért a mennyiség helyett a minőségre helyezzük a hangsúlyt!
Nőnapon is kreatívan
A kreatív figyelmességeknek ma nagy divatja van, mindenki értékeli a nem megszokott ajándékokat, amelyek azt mutatják, foglalkoztunk velük, időt szántunk az ötletelésre. Nőnapra is a kapcsolat jellegének megfelelően válasszunk, de ne gondoljuk túl, hiszen nem egy születésnapról vagy más jubilumról van szó, a köszöntés lényege az örömszerzés.
Édességekkel, különleges finomságokkal, szépségápolási termékekkel mindig sikert arathatunk nőismerőseinknél. Vegyük figyelembe, hogy a hölgyek fimonságához a könnyed ízek, illatok illenek, akár csokit vagy alkoholos italt, akár parfümöt, fürdőbombát vagy más kozmetikumot választunk. Kényeztessük el a nőket ezen a jeles napon gyönyörűen csomagolt prémium meglepetésekkel!