Az egészség nem cafeteria: miért fontos a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat?

Egy munkahelynél ma már nemcsak azt érdemes nézni, hogy mekkora a fizetés vagy mennyi extra juttatás jár, hanem azt is, mennyire törődik annak ez embernek az egészségével, aki nap mint nap elvégzi a legfontosabb feladatokat.

A munkavállalói jóllét ugyanis egyre szorosabban összefügg az egészséggel, miközben a foglalkozás-egészségügy sok cégnél még mindig csak egyfajta kötelező adminisztrációként jelenik meg, pedig ennél jóval többről szól.

Sok munkavállalónak a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat mindössze egy újabb kipipálandó feladat, csakhogy az egészség nem cafeteria: nagyon sok munkakörben alapvetően fontos ahhoz, hogy valaki biztonságosan el tudja látni a feladatait.

Egyszerre szól a munkaköri megfelelésről és a prevencióról, amit rengetegen elfelejtenek, hiszen az alkalmassági vizsgálat pozitív eredménye ennél többet jelent még akkor is, ha csak egy gépkezelői engedélyről beszélünk.

Az egészség szempontjából minden munka különböző

Az alkalmassági vizsgálatra könnyű úgy tekinteni, mintha minden munkakörhöz ugyanazokat a feltételeket kellene teljesíteni, de valójában egy irodai munkakör egészen más típusú terhelést jelent, mint például egy veszélyes gép kezelésén alapuló fizikai munka.

Éppen ezért a jogszabály szerint a szükséges vizsgálatok és tesztek a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton mindig az adott munkakör követelményeihez igazodnak, legyen szó akár előzetes, akár időszakos vagy soron kívüli ellenőrzésről.

Ez munkáltatói és munkavállalói szempontból azért kiemelkedően fontos, mert ezek a vizsgálatok nemcsak az általános egészségi állapotot mérik fel, hanem konkrétan ellenőrzik, hogy az adott munkát, az adott környezetben, az adott ember képes biztonságosan elvégezni.

A megelőzésen van a hangsúly

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot gyakran tekintik egyszerű adminisztratív feladatnak, aminek részeként a HR leszervezi az időpontot, az orvos elvégzi a kötelező ellenőrzéseket, elkészül a dokumentáció, a szakmai vélemény, majd optimális esetben folytatódhat a munka.

Mindeközben azonban éppen a lényeg veszik el, amire gyakran még maguk a munkavállalók sem gondolnak, miszerint egy ilyen vizsgálat nem azért van, hogy lehessen hiányozni néhány órát a munkából, sokkal inkább azért, hogy megfelelő eredmény esetén évekig biztonságos maradhasson a munkavégzés.

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálat tehát alapvetően egy preventív szolgáltatás, amely nemcsak arról szól, hogy

  • a dolgozó megfelel-e az adott munkakör betöltésére,
  • mindemellett azt is meg tudja mutatni a munkavállalók esetleges egészségromlása alapján, hogy ideálisak-e a munkavégzés körülményei;
  • illetve felhívhatja a figyelmet a dolgozó olyan egészségügyi problémáira is, amelyek akkor éppen panaszmentesek, később azonban súlyos gondokat okozhatnának.

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok kapcsán a hangsúly tehát alapvetően mindig a megelőzésen van.

Ez munkavállalói oldalról talán kevésbé látványos egy kis extra cafeteriához vagy egyéb támogatáshoz mérten, de hosszú távon az egészségügyi prevenciót nehéz lenne az anyagi juttatásokhoz hasonlítani.

Különösen egy olyan helyzetben, amikor egy még kezdeti stádiumú, de krónikus lefolyású betegségre éppen egy ilyen vizsgálat hívja fel a figyelmet, mert a munkavállaló az év többi részén egyáltalán nem jár el orvoshoz vagy szűrővizsgálatokra.

A dolgozók egészsége a munkáltató érdeke is

Az egészséges dolgozó a legértékesebb dolgozó, ezzel a kifejezéssel alighanem minden HR-es egyetért. Az egészséget azonban több oldalról is meg lehet közelíteni, és elég most csak a fizikai, valamint a mentális oldalra gondolni.

Az üzemorvosi vizsgálatok célja tehát nem csak az, hogy meghosszabbításra kerüljön egy gépkezelői engedély vagy valakiről kimondják, hogy a munkahelyi környezet nem károsította az egészségét.

Ennél sokkal fontosabb az a szemléletmód, ahogyan a WHO is hozzááll a foglalkozás-egészségügyhöz, lévén a szervezet szerint a vizsgálatok célja a dolgozók lehető legmagasabb szintű testi, mentális és szociális jóllétének elősegítése, illetve fenntartása.

Ide tartozik többek között a munkaképesség megőrzése, a munkakörnyezet egészségesebbé és biztonságosabbá tétele, valamint az olyan munkaszervezési és vezetési kultúra kialakítása, amely támogatja a munkahelyi egészséget, valamint biztonságot.

Ezt azért fontos kiemelni, mert a munkahelyi egészség fogalma nagyon sok helyen még ma is csak arról szól, hogy megelőzhetők legyenek az üzemi balesetek és legalább papíron teljesítve legyenek az időszakos orvosi vizsgálatok.

A szigorú jogszabályoknak és a munkáltatói szemléletmód változásának köszönhetően azonban ma már nem ez a jellemző, hiszen mindenki számára világos, hogy a dolgozó egészsége a munkaadó érdeke.

Ha valaki az egészségi állapota miatt vagy a rossz munkakörnyezetből fakadó fizikai és mentális betegségek okán kiesik a munkából, az sokkal nagyobb gondot okozhat egy cégnek, mint az a néhány óra, amíg a dolgozó részt vesz a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton.

A munkavállalói egészség nem állandó

A téma kapcsán viszonylag kevés figyelmet kap, mégis lényeges kiemelni, hogy a munkavállalói egészség nem állandó, illetve maga a munkakör, a munkahely vagy a munkakörülmény is megváltozhat.

Ezek kivétel nélkül mind olyan esetek, amelyek a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat ismétlését, soron kívüli elvégzését követelik még akkor is, ha valaki alig néhány hete volt legutóbb.

Ez egy munkavállalónak azért lehet fontos, mert az alkalmasság a prevenciós szemlélettől függetlenül mindig az adott munkakörhöz kapcsolódik, ennek a megváltozása pedig egészségügyi szempontból is új helyzetet teremthet.

Amennyiben viszont a dolgozó egészségi állapota változott meg, akkor a felépülést követően kell ismételni a vizsgálatot, hogy képes-e még mindig biztonságosan ellátni a feladatát, esetleg csak korlátozásokkal vagy egy teljesen más munkakörben.

Egy modern munkahelyen az egészség ma már nem extra

Az utóbbi években jelentős szemléletmódváltás ment végbe a magyar munkahelyeken a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokkal, és úgy általában a dolgozók egészségével, illetve jóllétével kapcsolatban.

Ez rendkívül fontos változás, hiszen a munkavégzéshez kapcsolódó egészségvédelem terén nemcsak egyre szigorúbbak a szabályozások, hanem a legtöbb munkakörben ez a munkavégzés feltétele is.

A magyar munkavédelmi szabályozás szerint egy munkavállaló csak olyan munkára alkalmazható, amely nem veszélyezteti az egészségét és testi épségét, illetve amelyre a jogszabályok szerint alkalmasnak bizonyult.

A foglalkozás-egészségügyi szolgálat pedig éppen ennek a megelőző rendszernek az egyik eleme, ahol a munkavállaló és a HR érdekei találkoznak, hiszen nem csak egy újabb papírról szól a történet, sokkal inkább a dolgozó jóllétéről és a munka biztonságáról.

Mit jelent ez egy munkavállaló számára?

Egy munkavállaló számára a legfontosabb, hogy az üzemorvosi vizsgálat ne arról szóljon, hogy valaki átmegy-e a teszten vagy sem.

Nem egy újabb pecsét egy papíron, sokkal inkább egy olyan szakmailag megalapozott vizsgálatsorozat, amely nemcsak a dolgozó általános egészségi állapotát hivatott felmérni, hanem azt is, hogy alkalmas-e a munkavégzésre, az adott munkakör betöltésére.

A vizsgálat nem a dolgozó ellen van, hanem a dolgozóért. Számos olyan eset ismert, amikor éppen egy ilyen foglalkozás-egészségügyi vizsgálat szűrt ki például olyan betegséget, ami később akár súlyos problémákat is okozhatott volna, így azonban időben meg lehetett akadályozni.

Éppen ezért számít az is, hogy ki végzi és hogyan szervezhető a vizsgálat, mennyire személyre szabott a folyamat, és van-e lehetőség akkor is segítséget kérni, amikor az alkalmassági vizsgálat során további orvosi figyelmet vagy kivizsgálást igénylő kérdés merül fel.

A megfelelő szakmai háttér is számít a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton

A vállalati foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás kiválasztásakor rengeteg szempontot figyelembe kell venni, és az ár, a rugalmasság vagy az időpontfoglalás egyszerűsége közel sincsenek az első helyen.

Ennél sokkal fontosabb a megfelelő szakmai háttér, a jogszabálykövetés, hogy a vizsgálat az adott munkakör követelményeinek figyelembevételével történjen, és az sem elhanyagolható, hogy szükség esetén legyen lehetőség további szakmai segítségre.

A Haller Medical foglalkozás-egészségügyi vizsgálata például az általános munkaköri és szakmai alkalmassági felmérések mellett előzetes, időszakos és soron kívüli vizsgálatokat is biztosít a páciensek számára.

A vizsgálatok során figyelembe veszik a konkrét munkakör követelményeit, és a szolgáltatás része a személyre szabott egészségügyi tanácsadás, illetve szükség esetén a szakorvosi konzultáció is. Mindez egy helyen!

Ez a megközelítés jól illeszkedik ahhoz a szemléletmódhoz, amelyben a foglalkozás-egészségügy nem egyszerűen egy kötelező állomás a belépéskor vagy például egy gépkezelői engedély hosszabbításakor, hanem a biztonságos és hosszú távon fenntartható munkavégzés alapja.

Mert végső soron egy vállalat legfontosabb erőforrása nem az iroda, nem a technológia és nem is a cafeteria, hanem az egészséges ember, aki mindezt működteti.

Messzirejuthat
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.